otthonfelújítási program 2021

Otthonfelújítási program 2021

Otthonfelújítási program

 

A 2020.09.25-én kelt Rendeletben is megjelentek a várva várt lakásfelújítási támogatás részletei.

Az otthonfelújítási program 2021 célja a gyermeket váró vagy nevelő családok lakhatási körülményeinek javítása, a hazai lakások megújulása és az építőipari szektor fehérítése is.

Ehhez az állam a költségvetésből három millió forint vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé.

A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 forint.

A támogatást a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő igénylő – azonos lakóhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közösen, együttes igénylőként – igényelheti.

 

Ez a rendelet 2021. január 1-jén lép hatályba.

Így a korábbi számlák nem számolhatók el.

 

Fogalmak:

Gyermek: 25 év alatti vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeke után vagy gyermeket vár: magzata 12 hetétől igényelhető.

Igénylő: Magyar állampolgár vagy 3 hónapot meghaladó tartózkodási joggal rendelkező személy

Lakás: Magyarország területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóház fő rendeltetés szerinti jelleggel nyilvántartott ingatlan, valamint tanya, vagy birtokközpont jogi jelleggel nyilvántartott ingatlan lakáscélú épületei.

 

Feltételek:

  • Legalább 1 éves Tb jogviszony – maximum 30 nap megszakítással- melyről büntetőjogi felelőssége mellett, a Társadalombiztosítási Azonosító Jele megadásával teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan nyilatkozik a hitelfelvevő
  • A támogatást a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő igénylő – azonos lakóhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közösen, együttes igénylőként – igényelheti.
  • Az igénylő, illetve kiskorú gyermeke – együttes igénylés esetén az igénylők együtt, vagy kiskorú gyermekeik a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal rendelkeznek
  • Amennyiben a szülők lakóhelye nem azonos, a (2) bekezdés szerinti feltételnek is megfelelő
  1. a) azon szülő jogosult a támogatási összegre, akinél az összes közös gyermek lakóhelye van, vagy
  2. b) mindkét szülő a támogatási összeg 50%-os mértékére jogosult, amennyiben külön-külön mindkettejük lakóhelye megegyezik legalább az egyik gyermekük lakóhelyével. Ebben az esetben a másik szülő teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban lemond majd a támogatás saját nevében történő igényléséről
  • Az igénylő – együttes igénylés esetén mindkét fél –, valamint a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi kiskorú gyermeke a támogatással érintett lakásban legalább egy éve lakóhellyel rendelkezik
  • DE ezt a feltételt nem kell alkalmazni  a) magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek esetén, vagy b) ha a támogatással érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére a támogatási kérelem benyújtását megelőző évben került sor
    • az igénylőnek – együttes igénylés esetén mindkét félnek – az állami adóhatóságnál nincs

              nyilvántartott köztartozása

    • Korábban már támogatással érintett lakásra támogatás nem igényelhető (CSOK, Szocpol),  kivéve, ha a korábbi igénylő az igénylése időpontjában meglévő tulajdoni hányadát teljes mértékben elidegenítette; ebben az esetben a korábban már támogatással érintett lakásra újabb igénylő részéről  ismételten igényelhető  támogatás, ha az újabb igénylő a korábbi igénylőnek nem hozzátartozója!

     

    Támogatható építési tevékenységek az otthonfelújítási programban

     

     A otthonfelújítási támogatás a következő építési tevékenységekhez igényelhető:

    1. a) víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
    2. b) fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
    3. c) fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
    4. d) az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
    5. e) a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,

    f ) tető cseréje, felújítása, szigetelése,

    1. g) égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
    2. h) klímaberendezés beépítése, cseréje,
    3. i) napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
    4. j) belső tér felújítása, ideértve
    5. ja) a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását festését, tapétázását,
    1. jb) a galériaépítést,
    2. jc) a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
    3. jd) a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
    4. je) a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,

    jf ) a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,

    1. k) a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
    2. l) kerítés építése,
    3. m) gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
    4. n) terasz, loggia, erkély, előtető építése,
    5. o) térburkolat készítése, cseréje,
    6. p) télikert kialakítása,
    7. q) – amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül – a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 9. § (10) bekezdésében meghatározott akadálymentesítési munkák,
    8. r) alapozási szerkezet megerősítése, valamint
    9. s) beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje.

     

    Számlára vonatkozó feltételek az otthonfelújítási program esetén:

     

    Az építési tevékenységek teljesítését igazoló számlaként

    1. a) az igénylő – együttes igénylés esetén az igénylők egyike – saját nevére szóló,
    2. b) az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, illetve szolgáltatásnyújtásról kiállított, és
    3. c) a felújítással kapcsolatos tervezési, építési, szerelési munkálatok tekintetében egy vagy több, a vállalkozási szerződés vagy szerződések szerinti vállalkozó által kiállított olyan számla fogadható el, amelyről a vállalkozó az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 10. számú melléklet 1. pontja szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítette.

    (2) A támogatás az 5%-os általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla vonatkozásában nem vehető igénybe.

    (3) A támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet.

    (4) A felújítással kapcsolatos tervezési, építési, szerelési munkálatokat végző vállalkozó által kiállított számla csak akkor fogadható el, ha a vállalkozó az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa, vagy gazdálkodó szervezet esetében az igénylő vagy az igénylő közeli hozzátartozója vagy élettársa annak nem tagja, munkavállalója vagy vezető tisztségviselője. Együttes igénylés esetén e bekezdés rendelkezéseit mindkét igénylőnek teljesíteni kell.

    (5) Nem fogadható el az olyan számla, amelyet az igénylő a felújítással érintett lakás vonatkozásában a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről  (CSOK)  szóló 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet 6. § c) pontja alapján használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez vagy korszerűsítéséhez és bővítéséhez vagy meglévő lakás korszerűsítéséhez, illetve korszerűsítéséhez és bővítéséhez igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény kapcsán már elszámolt.

    A feltétel fennállását a Magyar Államkincstár a lakáscélú támogatások kapcsán elszámolt számlák ellenőrzésére szolgáló elektronikus rendszerből történő lekérdezéssel ellenőrzi.

     

    Otthonfelújítási program igénylése

    Az otthonfelújítási támogatás iránti kérelem a Kincstár által rendszeresített formanyomtatványon,

    1. a) – az igénylő, együttes igénylés esetén az igénylők egyike elektronikus azonosítását követően – a Kincstár által üzemeltetett elektronikus felületen,
    2. b) postai úton vagy
    3. c) személyesen a kormányablaknál nyújtható be.

     

     

    Lakáshitelek, felújítási hitelek igényelhetők a Bankárnet Kft tanácsadóinál.

    Keressen minket bizalommal, hogy közösen tervezzük álmai otthonát!

     

    További állami támogatásokat helyettesítő programokról is érdeklődjön nálunk.

     

     

    Forrás:

    Magyar Közlöny 259. szám

    2020.11.25.

    518/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról 8286