Bejegyzés

Törlesztőrészlet csökkentés adósságrendező hitel igénylésével

Az adósságrendező hitel, más néven hitelkiváltás, célja a törlesztőrészlet csökkentés már meglévő hitelei esetében. Ebben a konstrukcióban meglévő hitelet tudja egy hitelbe összesíteni, így csökkentve a terheit.

Segítségével jelenlegi hiteléhez képest akár a felére, harmadára is csökkenhet a törlesztőrészlet nagysága. Elolvasom

A megtakarítás vészhelyzet esetén is jól jöhet

A legnagyobb probléma az, amit eddig is sokat és sokszor hangoztattak. Hiába mondják és szólnak erről a hírek állandóam, bizony a lakosság igencsak kis részének van megtakarítása, pedig a megtakarítás vészhelyzet esetén igenis jól jöhet. A megtakarítások alatt nem kell nagy összeget érteni. Akár már a pár tízezres nagyságrendű félretett pénzecske egy esetleges elbocsátás vagy váratlan baleset bekövetkezése esetén majdnem életmentő is lehet.  Elolvasom

kombinált mikrohitel

Kombinált mikrohitel vállalkozások részére

A 2019-es kombinált mikrohitel a saját önrésszel, állami vissza nem térítendő támogatással és kedvezményes hitellel összekötött program, amely mind induló, mind pedig már meglévő vállalkozásának nagy segítséget jelenthet. A jelenlegi feltételeinek köszönhetően akár már 20 millió forint is igényelhető. Annak érdekében, hogy minél gyorsabban jusson vállalkozása a szükséges összeghez, adja be az online igénylését. Ezen felül a kombinált mikrohitel akár lakás vásárlására, bővítésére, felújítására vagy építésére is igényelhető.

A kombinált mikrohitel feltételei

  • A felvehető összeg 1 és 20 millió forint között lehet. Ebből legfeljebb 4 millió forint a vissza nem térítendő támogatás.
  • A kombinált mikrohitel csak forint (HUF) alapon érhető el.
  • Futamideje maximum 10 év.
  • A tőketörlesztés megkezdésének türelmi ideje maximum 2 év.
  • A projekt befejezésének határideje 12 hónap, amelyet a hitelszerződés életbe lépésétől számítanak.
  • A szükséges önerő a finanszírozandó projekt értékének 10%-a. Ami a vissza nem térítendő támogatás, az állami hitel, valamint a saját erő összegének a 10%-a.
  • A fedezet elsősorban ingatlan, amely csak elsőrangú lehet – vagyis más jelzálog nem lehet rajta bejegyezve. Ezen felül elvárt a bankgarancia és az óvadék. Szükség esetén pótfedezet is bevonható. A vissza nem térítendő támogatáshoz nincs szükség fedezetre.
  • A kombinált mikrohitel elszámolási kötelezettséggel jár.
  • A hitel kamata forint alapon 7-8,5%.

Mikrohitel-kalkulátor

Számítsa ki leendő törlesztő részletét a hitelkalkulátor segítségével már most, hogy tudja mekkora összeggel kell számolnia. A kalkulátorban adja meg az igényelni kívánt összeget, valamint a tervezett futamidőt és azonnal láthatja a már kamattal megnövelt értéket. Kezdő vállalkozását szeretné fellendítené, esetleg a meglévőt bővíteni? Most itt a lehetőség, amelyhez még állami támogatást is kap!

Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén!

A hitelkiváltás feltételei, előnye és célja

A hitelkiváltás azt a célt szolgálja, hogy jelenlegi hitelét kedvezőbbre tudja váltani. Ezért a hitelkiváltás előnyei elsősorban a törlesztő részletén fognak megmutatkozni. Ez azt is jelenti, hogy akár 50%-kal is csökkenhet jelenlegi törlesztő részlete! A hitelkiváltás feltételei bejegyzésünk további részében megtalálhatóak. Elolvasom

Áruhitel, gyorskölcsön vagy hitelkártya az ünnepek előtt?

Az ünnepek közeledtével sokan kérelmeznek kölcsönt, de vajon melyik a legjobb konstrukció? Áruhitel, gyorskölcsön vagy hitelkártya lenne a megfelelőbb? Segítünk a választásban! Elolvasom

forint alapú hitelek

Forint alapú hitelek, érdemes ezek mellett dönteni

A forint alapú hitelek egyre népszerűbbek a banki szférában. Lévén, hogy a forinthitelek vezető szerepe a pénzügyi és gazdasági válság kialakulásától kezdve rohamos növekedésnek indult. Ez annak is köszönhető, hogy egyre több banknál kerültek fókuszban a jegybanki alapkamathoz, illetve a Budapesti Bankközi Kamatláb mértékéhez, mint referenciakamathoz kötött forint alapú hitelek.

Létezik egy úgynevezett ”hitelezhetőségi limit”, ami azt határozza meg, hogy a hiteligénylő teljes jövedelmének pontosan hány százalékát fordíthatja havonta hiteltörlesztésre. Szintén forint alapú hitelkonstrukciók esetén a legmagasabb, azaz a teljes bevétele teljes maximálisan felhasználható kölcsöntörlesztésre.

A hitelezhetőségi limit konstrukciójának kialakítása ugyancsak a forint alapú hiteleknek engedett nagyobb teret. Mindebben közrejátszottak a jogszabály által rögzített finanszírozási szabályok is. 

Miért érdemes a forint alapú hitelek mellett dönteni?

A legfontosabb érv ami a forint alapú hitelek mellett szól az az, hogy nincs árfolyamkockázat. Ennélfogva pedig nem kell váratlan tőketartozás növekedéssel számolni még akkor sem, ha a hazai fizetőeszköz horribile dictu leértékelődne. Ennek köszönhetően a bankok nem fognak felszólítást küldeni abban az esetben sem, hogy előtörlesztés szükséges kellő fedezet hiányában vagy esetleg egy kiegészítő ingatlanfedezetet kell bevonni az ügyletbe.

A mostani állásnak megfelelően a pénzügyi partnereinknél jelenleg felvehető forint alapú jelzáloghitelek akár 5, 10 évig fix vagy végig fix éves kamatperiódussal is igényelhetők. Ennélfogva ezen intervallum alatt nem változik a törlesztőrészlet összege, ami hosszú távon kiszámíthatóságot és megbízhatóságot hoz magával.

Az eligazodást segíti a honlapunkon megtalálható hitelkalkulátor. Segítségével lakásából is kényelemesen és egyszerűen kiszámolhatja az aktuális törlesztőrészleteket, ami lehet akár szabad felhasználású vagy hitelkiváltó kölcsön, illetve lakáscélú jelzáloghitel.

Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén és segítünk Önnek előnyös hitellehetőséget találni!

pénzügyi békéltető testület

A Pénzügyi Békéltető Testület célja és feladata

A Pénzügyi Békéltető Testület, röviden PBT, a magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók között létrejött szerződésből, jogviszonyból eredő jogviták intézésével foglalkozik. A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe csak a Magyarország területén lévő pénzügyi fogyasztók és a bankok, egyéb hitelintézetetek, biztosítók, pénztárak, pénzügyi vállalkozások, befektetési szolgáltatókkal létrejött szerződések tartoznak, éppen ezért csak ezen eseteket vizsgálják ki. A fogyasztói csoportokkal kapcsolatos jogviták rendezése nem tartozik feladatköreibe. 

A Pénzügyi Békéltető Testület célja

A PBT célja, hogy a felek között békés megegyezés jöjjön létre. Ennél fogva a szóban forgó felek célja, hogy bírósági eljáráson kívül rendezzék jogvitájukat. Feltétele, hogy korábban a fogyasztó vagy hitelfelvevő megkísérelje a vitás ügyet rendezni a pénzügyi szolgáltatóval szemben, melyet igazolni is szükséges. Ezért nagyon fontos, hogy amennyiben nem egy állásponton vagyunk a bankkal, szóban és írásban is tegyünk panaszt. Mindig kérjünk írásos választ, megoldást kérésünkre és panaszainkra. Ha ez nem elegendő számunkra, ezt követően forduljunk a Békéltető Testülethez. 

A Békéltető Testület elérhetősége

A kérelmet a 1013 Budapest, Krisztina körút 39. szám alá kell közvetlenül címezni. További lehetőségek a Magyarorszag.hu oldalon, illetve a Magyar Nemzeti Bank oldalán is elérhetőek.

Ne döntsön egyedül a hitelfelvételében! Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén, és mi segítünk hosszú távra is megfelelő bankot keresni Önnek, hogy ne érjék később sem meglepetések!

A kamattámogatott lakáshitel célja, feltételei

A nagyobb bankok, mint az OTP, ERSTE,  CIB  és a K&H a lakosság számára is elérhetővé tették kedvező piaci lakáshitelüket, amelyek mellé állami támogatás, CSOK is igénybe vehető. A kamattámogatott lakáshitel feltételei és elérhetőségei is kedvezőbbek, mint a korábbi szocpol. A kölcsön mértékét nem csak a kölcsön célja, hanem a gyermekek száma, a lakás négyzetméterének öszege is befolyásolja.

Kamattámogatott lakáshitel feltételei:

  • Új lakás vásárlásánál/építésénél csak olyan ingatlan lehet, amelyet vállalkozó, azaz cég/ beruházó épít és első lakhatás céljára
  • Vagy építkezésnél lehetünk mi üygfelek az építők
  • A kamattámogatott lakáshitel maximum 10 millió forint (2 gyermek esetén) 15 millió forint  (3 gyermek esetén) vehető fel új lakás vásárlása / építése esetén.
  • Használt lakás vásárlása is esetén is ugyanezek a hitelösszegek, itt a CSOK összege a kevesebb

Hitelkalkulátor

Próbálja ki a lakáshitel-kalkulátort! A kalkulátor több ajánlatot is megmutat éppen azért, hogy garantáltan a legkedvezőbbet találja meg. Azonnal látni fogja mekkora törlesztő részlettel kell számolnia és mennyivel kevesebbet kell fizetnie. Találja meg a legjobb, legolcsóbb hitelt és élvezze saját lakása adta örömeit! További információért lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén.

Adósságrendező hitel

Adósságrendező hitel a törlesztőrészlet csökkentésére

Az adósságrendező hitel megoldás lehet a törlesztőrészlet csökkentésére. Az adósságrendezőhitel-kalkulátor használatával mindössze a futamidőt, valamint a felvenni kívánt kölcsön összegének nagyságát kell megadnia és megkapja a várható törlesztő részleteinek nagyságát. A kalkulátor a legkedvezőbb ajánlatokat mutatja meg Önnek, így azonnal össze is tudja hasonlítani, melyik esetben tudja megtakarítani a legtöbbet. A jelenlegi hiteléhez képest akár a felére, harmadára is csökkenhet a törlesztőrészlet nagysága. Elolvasom