mfb technlógiai korszerűsítés

MFB Technológiai Korszerűsítés Célú Hitelprogram

2020 június 12-étől már elérhető az újabb uniós alapú hitelkonstrukció, az MFB technológiai korszerűsítés célú hitelprogram, mely kifejezetten a mikor-kis- és középvállalkozások részre jött létre. Ez az eddigi legkedvezőbb feltételek mellett igényelhető hitelfajta, mivel nulla százalékos kamattal jött létre és most induló vállalkozások részére is elérhető.

A KKV Technológia Hitelprogramot azért hozta létre a kormány, hogy a vállalkozások fejlesztési igényeit maximálisan kiszolgálják. Ezzel a termékmódosítással tulajdonképpen egy új hitelcél is bevezetésre került a veszélyhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére vonatkozóan, segítségével ugyanis támogathatóvá válik a készletbeszerzés, illetve a működési költségek finanszírozása is. A keretösszeg mintegy 137 milliárd forinttal indul, melynek felét beruházási célra, másik felét pedig likvidítás és működés finanszírozására lehet lehívni. Vagyis ideális lehet mindazok számára, akik korszerűsíteni szeretnének, eszközbeszerzésen gondolkodnak, esetleg most indítják be vállalkozásukat. A feltételeket elsősorban az határozza meg, hogy milyen célból igényli adott vállalkozás a hitelt.

Előnyök, ha a hitelcél beruházás:

 

  • eszközbeszerzésre vehető fel,
  • hívószava a technológiai korszerűsítés,
  • felvehető összeg minimum 1 millió – maximum 150 millió Forint.,
  • kezdő vállalkozások is felvehetik (megkülönböztető előny más hitelekhez képest) maximum 25 millió forintig,
  • 10%-os saját forrás legalább szükséges hozzá
  • a teljes KKV szektor által igénybe vehető,
  • szállítói finanszírozás itt is elérhető,
  • rendelkezésre tartási idő 9 hónap,
  • türelmi idő 3 hónap,
  • 0% kamat
  • ennél a hitelnél nem a bővítés, hanem a korszerűsítés a fő cél.

Előnyök, ha a hitelcél likvidítás, működés finanszírozás:

  • készletbeszerzésre és működési költségek finanszírozására vehető fel,
  • hívószava a likviditás biztosítása,
  • felvehető összeg minimum 1 millió – maximum 300 millió Ft,
  • 25 millió Ft hitelösszegig elégséges a többségi tulajdonosok készfizető kezessége biztosítékként,
  • legalább 2 teljes lezárt pénzügyi évvel rendelkező vállalkozások vehetik fel,
  • saját forrás mértéke 0%,
  • teljes KKV szektor által igénybe vehető,
  • a kölcsön összegének akár 100%-a előlegként felvehető,
  • rendelkezésre tartási idő 12 hónap,
  • türelmi idő 12 hónap,
  • 0% kamat
  • a hitel fő célja a likvid működés zavartalan biztosítása.

Kétféle cél, kétféle konstrukció

Első esetben tehát a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése, illetve a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtése, bővítések támogatása, egyedi célkitűzések megvalósítása fejlesztése a cél. Második esetben pedig az, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások likvid működésének zavartalan biztosításához szükséges készlet beszerzések, illetve működési költségek finanszírozása megoldott legyen. Mindkét hitelcél esetén az MFB technológiai korszerűsítés célú hitelprogram keretében támogatásra jogosultak lehetnek a devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó mikro-, kis- és középvállalkozások. Első esetben az igényelhető hitelösszeg nem haladhatja meg a hitelkérelem benyújtását megelőző lezárt pénzügyi év üzemi eredményének tizenötszörösét, több kérelem benyújtása esetén együttesen értendő.

Az MFB technológiai korszerűsítés célú hitelprogramban kezdő, illetve KATA adózású vállalkozások által igényelhető hitel, illetve több kérelem benyújtása esetén a hitelek együttes összege maximum 25 millió HUF lehet. Második esetben pedig csak egyetlen pénzügyi kritériumnak kell megfelelni: Az igényelt kölcsön összege nem haladhatja meg a végső kedvezményezett utolsó 2 teljes lezárt üzleti év árbevétel átlagának 25%-át. Mindkét cél esetében az úgynevezett MFB Pontokon lehet az igénylést benyújtani.

Amit, az MFB Pontokról tudni kell

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a 2014-2020-as finanszírozási ciklusban elérhető, európai uniós forrású visszatérítendő pénzügyi eszközök, azaz hitelként működő visszatérítendő támogatások közvetítésére létrehozta az MFB Pontok hálózatát. A 642 Pontból álló, országosan elérhető hálózat célja, hogy a vállalkozások és magánszemélyek a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak forráshoz. A hitel -és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékek csaknem 800 milliárd forintos keretösszegének értékesítésére az (MFB) hitelintézeti partnereket keresett, melyeket két közbeszerzési eljárás keretében választott ki. Az MFB Pontokon elérhető hitel-és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékek öt tematikus területet érintenek: a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítését; a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozását; a foglalkoztatást és a munkavállalói mobilitás ösztönzését; az infokommunikációs technológiához való hozzáférés elősegítését és e-technológiák használatának, minőségének fokozását; valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést minden ágazatban. Az önhöz legközelebb eső MFB Pontot itt tudja elérni: https://www.mfb.hu/mfb-pont/mfb-pont-kereso

Forduljon hozzánk,  segítünk megtalálni az Ön számára minden szempontból kedvező  pénzintézetet.