Vannak nehéz élethelyzetek - Bankárnet

Vannak nehéz élethelyzetetek, problémás ügyfelek is

Kedves Zsófia!

Köszönöm Önnek a segítséget!

Nem volt könnyű dolga Velem, mégis sikerült elérnie, hogy megkapjam a hitelt. A kezdeti nézeteltérésünk sem könnyítette az elején a munkát. A munkáltatómmal szembeni végrehajtás is problémákat okozott, melyet azért sikerült kreatívan kiküszöbölni. A sok nehézség ellenére mégis, Önnek köszönhetem, hogy kiutalták a hitelt, és így végre új otthonba költözhetünk.

Nagyon – nagyon köszönöm, hogy mindent megtett, hogy megkapjam a hitelt, és ezáltal a gyermekeimmel új, tartalmas, élhető életet éljünk.

Üdvözlettel: M. Monika

Nem mindig a saját bank adja a legjobb ajánlatot

Nem mindig a saját bank adja a legjobb ajánlatot

Kedves Bankarnet, Zsofia Vaczi

Ez úton köszönöm Önöknek – Zsófinak- a szuper gyors, átlátható és kreatív ügyintézést/segítséget, melyet legutolsó projektemhez vettem igénybe.
Saját bankom sajnos nem tudta javasolt kondícióim szerint megfinanszírozni ötletemet, pedig Prémium ügyfele vagyok, és ide is Zsófia által kerültem, így nem volt kérdés, hogy újfent Zsófit hívom. Első lakásom vásárlásánál is több százalékponttal kevesebb THM-el tudott hitelt közvetíteni, ám most még annál is jobb konstrukciókkal, banki hirdetményen bőven túli kamat kedvezményeket kaptam. (Számszerűsítve: 23m HUF hitelt havonta körülbelül 16.000 Ft-al kevesebbet törlesztek, mint amit Bankárneten kívüli legjobb ajánlat tartalmazott)

A folyamat rávilágított, hogy a „jól megszokott bank” nem alkalmas minden élethelyzetre és bátran lehet (és kell is) váltani, ha megváltoznak elképzeléseink és terveink a jövőt illetően. Extra hozomány, hogy mindennapi bankolásomat, immáron tranzakció illetéktől mentesen végzem, éves szinten körülbelül 80.000 Ft-ot spórolva nekem.

üdv és NAGYON KÖSZÖNÖM,
Balázs

Szia Zsófi,
scusi, hogy csak most írok, de nagy költözésben vagyunk azóta. Íme egy élmény szösszenet:
Az alapvető szkeptikus és kissé kritikus szemléletem ellenére azt kell mondjam, hogy a szolgáltatás amit igénybe vettem a Bankárnetnél, általad, teljes mértékben kimeríti a szolgáltatás fogalmát.
Kellemes környezetben segítőkészség, profizmus és baráti légkör elegye fogadott minden alkalommal az első találkozástól, ami több mint egy éve volt először, az utolsó simításokig.
Segítőkészség, mint rendelkezésreállás és elérhetőség kapcsán, nemcsak levelezés, hanem este telefonon és SMS-en is, profizmus, mint szakmai talpraesettség és tenni akarás minden helyzetben. Nem utolsó sorban a baráti légkör megspékelve jó tanácsokkal. Ha arra volt szükség egy-egy „Minden rendben lesz!” mondattal.
Ha össze kellene foglalnom röviden akkor bizony a következőt mondanám: „Jól tettem, hogy ide jöttem, és nem közvetlen a bankhoz fordultam.
Megismertem egy új bankot, jobb szolgáltatást és személyre szabott hitelkonstrukciót kaptam a standard helyett!
Köszönöm. L. Péter

Melyik az előnyösebb hitelkonstrukció lakásvásárláshoz?

Lakásvásárláshoz többféle lehetőség is a rendelkezésére áll, hogy garantáltan a legkedvezőbbet találja meg. Nem tudja eldönteni, hogy melyik lenne az Ön számára legelőnyösebb hitelkonstrukció lakásvásárláshoz? Joggal merülhet fel a kérdés, hogy lakáshitelt vagy inkább egy nagyobb összegű szabad felhasználású jelzáloghitelt vegyen igénybe, majd utóbbit fordítja lakáscélra.

Elolvasom

Jelzáloghitel fedezet

Jelzáloghitel-fedezet, forgalmi és hitelbiztosítéki érték

A jelzáloghitel-fedezet fontos szerepet játszik a hitel igénylése és elbírálása során egyaránt. Ettől függ ugyanis a hitel mértéke. Jelzáloghitel esetén elsősorban az ingatlan jelenti a fedezetet. A pénzintézetek előre meghatározzák azokat a típusokat, amely ingatlanok fedezetként szolgálhatnak.  Elolvasom

Megújuló folyószámla-hitel, a hitelkártya előnyei

A megújuló folyószámla-hitel egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy abban az esetben is tud utalást indítani vele, vásárolni és készpénzt felvenni kártyájáról, amennyiben jövedelme még nem érkezett meg. Ilyenkor a kibocsátó bank, illetve hitelintézet által megszabott keretből tud gazdálkodni. Ha a kártyáján nincs elegendő fedezet a kívánt tranzakció végrehajtásához, az automatikusan a hitelkeret terhére teljesül. Elolvasom

Hiteligényléshez szükséges dokumentumok

Hiteligényléshez szükséges dokumentumok

A hiteligényléshez szükséges dokumentumok és iratok csatolása minden esetben kötelező. A hiányzó dokumentumok át nem adása a hiteligény elutasításával járhat. erre általában határozott idő áll rendelkezésre. Lakáshitelek esetében nem csak a személyes dokumentumokra, hanem jövedelem igazolásokra, adásvételi szerződésre és az ingatlan tulajdoni lapjára is szükség van. Lakáshitel jelenleg kizárólag forint (HUF) alapon igényelhető.

 

    Hiteligényléshez szükséges dokumentumok:

    • Személyes iratok: érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya és adókártya.
    • Munkáltatói igazolás, amelynek kiállítási ideje nem haladja meg a 30 napot.
    • Folyószámla kivonata, amely a jövedelemigazolásához szükséges.
    • A fedezetként bevont ingatlan tulajdoni lapja.
    • Adásvételi szerződés földhivatal által érkeztetett eredeti példánya és letéti igazolás

    A hitel igényléséhez szükséges dokumentumok megléte nem garantálja a hiteligény pozitív elbírálását. 

    Lakáshitel feltételei

    • A hiteligénylő legalább 18 és legfeljebb 70 éves lehet.
    • Magyarországi állandó lakcím vagy letelepedési engedély.
    • Legalább 3 hónapos munkaviszony szükséges hozzá, de ez több helyen már 6 hónapra módosult.
    • Minimálbér vagy azt meghaladó igazolt jövedelem.
    • Legalább 2 havi bankszámlakivonat egy tetszőleges hazai pénzintézettől.
    • Saját névre szóló vezetékes telefonszám vagy előfizetéses, feltöltős mobiltelefonszám.
    • Önállóan terhelhető fedezeti ingatlan. A hitel mértéke a fedezetként bevont ingatlan értékének maximum 80%-a lehet. Pótfedezet bevonásával a hitel mértéke növelhető.

    Melyik a kedvezőbb?

    A honlapunkon található hitelkalkulátor segítségével mindössze néhány perc alatt megtudhatja, melyik a legelőnyösebb lehetőség az Ön számára. Ehhez csak a tervezett futamidőt, valamint a felvenni kívánt kölcsön összegének nagyságának kell megadnia. Ezután látni fogja a várható törlesztőrészlet nagyságát. Hasonlítsa össze a találatokat! Az összehasonlítás nemcsak a lakásvásárlásnál, hanem a hiteligénylésnél is fontos szempont. Vásárlás esetében is célszerű minél több ingatlant megnézni és mérlegelni a választási lehetőségeket. Így sokkal egyszerűbb lesz a döntéshozatal, valamint magabiztosabb is lesz benne. Válasszon tudatosan!

    Találja meg az Ön számára legkedvezőbb törlesztőrészletet hitelkalkulátorunk segítségével és lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén!

    hitelek elutasításának okai

    Jelzálog alapú hitelek elutasításának okai

    A hitelek elutasításának okai mögött számos tényező állhat. Ahhoz, hogy végezetül megtalálja a legideálisabb megoldást, és felkészüljön a pozítiv eredményre, számos tényezővel kell számolnia és megbirkóznia. Fontos azonban tisztában lennie korlátaival, hogy melyek azok az indokok, melyek miatt gyakori a “nemleges” válasz.  Elolvasom

    Törlesztőrészlet csökkentés adósságrendező hitel igénylésével

    Az adósságrendező hitel, más néven hitelkiváltás, célja a törlesztőrészlet csökkentés már meglévő hitelei esetében. Ebben a konstrukcióban meglévő hitelet tudja egy hitelbe összesíteni, így csökkentve a terheit.

    Segítségével jelenlegi hiteléhez képest akár a felére, harmadára is csökkenhet a törlesztőrészlet nagysága. Elolvasom

    Így zajlik lépésről lépésre a befektetők szerzése

    Minden induló vállalkozás esetében nagyon fontos és meghatározó a befektetők szerzése. De még a nagyobb vállalkozásoknál is elérkezik az a pillanat amikor többen is elkezdnek nagyban gondolkodni, és szeretnének fejlődni, fejleszteni. Ezekhez a tervekhez azonban tőkére van szükség, amelyet az új befektetők tudnak biztosítani. A megbízható befektetők szerzése egy rendkívül fontos folyamat, amelyet gondos előkészítésnek kell megelőznie és több részfolyamatra bontható. Nézzük meg, hogyan történik: 

    Az befektetők szerzése az üzleti tervnél kezdődik

    A megfelelő befektetők szerzése csak akkor lehetséges, amennyiben teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, mit is akarunk pontosan. Miután megszületett az elhatározás, neki kell állni a tényleges megvalósításhoz. Ehhez szükséges egy kidolgozott üzleti terv, illetve az úgynevezett one page, amely nem más, mint a cég befektetési összefoglalója. Ez egy olyan dokumentum, amely megmutatja, hogy miért érdemes az adott vállalkozásba tőkét invesztálni. Ezeket minden szempontból érdemes átnézni, hogy tényleg korrekt, időszerű legyen és ne tartalmazzon irreális gondolatokat, terveket.

    A befektetők megkeresése

    A megfelelő befektetők szerzése csak akkor lehetséges, amennyiben teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, mit is akarunk pontosan. Miután megszületett az elhatározás, neki kell állni a tényleges megvalósításhoz. Ehhez szükséges egy kidolgozott üzleti terv, illetve az úgynevezett one page, amely nem más, mint a cég befektetési összefoglalója. Ez egy olyan dokumentum, amely megmutatja, hogy miért érdemes az adott vállalkozásba tőkét invesztálni. Ezeket minden szempontból érdemes átnézni, hogy tényleg korrekt, időszerű legyen és ne tartalmazzon irreális gondolatokat, terveket. 

    Term sheet

    A befektetők a korábbi dokumentumok, látogatások és megbeszélések alatt kialakítanak egy véleményt. Ezzel egy időben kidolgoznak egy számukra is optimális lehetőséget, amely nem biztos, hogy egyezni fog az Ön elképzeléseivel. Ezt írásba foglalva küldik el és tartalmazza a befektetni kívánt összeget, a tulajdoni hányadot és minden egyéb részletet. 

    Indikatív feltételek megtárgyalása és elfogadása

    A term sheet pontjait a startupon – vagyis a befektetőre váró vállalkozáson – belül megvitatják, esetlegesen kiegészítik javaslatokkal, módosításokkal. Amennyiben az előzetes feltételekkel ki tudnak egyezni, indulhat a következő lépés. 

    Átvizsgálás

    A befektetők szerzése során átvizsgálásra is sor kerül, még az aláírások előtt. A céget jogi és egyéb szempontokból (tulajdoni hányad, piaci helyzet) is átvizsgálják. Amennyiben ezek megfelelőnek bizonyulnak, akkor a korábban megbeszélt indikatív feltételeket rögzítik a szükséges módosításokkal együtt. 

    Befektetési ajánlat megtétele és a formális elfogadása

    Miután minden részletben megegyezett a startup és a befektető, megtörténik a befektetési ajánlat megtétele, amely már hivatalos és jogi erejű. Ezt pedig a startup vállalkozásnak is szintén el kell hivatalosan fogadnia. A befektetők szerzése ezzel az utolsó lépéssel válik egésszé. 

    A befektetés

    Miután lezajlanak a jogi és a hivatalos procedúrák megtörténik a befektetés és a startup tőkéje megemelkedik. Ezzel egyidőben pedig a megállapodás szerint a befektető megjelenhet részvényesként, tulajdonosként – a befektetés mértékéig.

    Amint azt Ön is láthatja, a befektetők szerzése hosszú a folyamat. A már régebbi vállalkozások számára is sok idő, amíg találnak egy megfelelő befektetőt. Ehhez elsősorban egy nagyon jó üzleti tervre van szükség, amely hűen ábrázolja a céget és elérhetővé, vonzóvá teszi a vállalatot. Továbbá egy olyan ötletre van szükség, amely a lehetőségekhez képest minimális kockázatot jelent a befektetők részére és megvalósítható.

    A befektetők szerzése időigényes feladat. Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén és bővítse, fejlessze sikeresen vállalkozását!

    A megtakarítás vészhelyzet esetén is jól jöhet

    A legnagyobb probléma az, amit eddig is sokat és sokszor hangoztattak. Hiába mondják és szólnak erről a hírek állandóam, bizony a lakosság igencsak kis részének van megtakarítása, pedig a megtakarítás vészhelyzet esetén igenis jól jöhet. A megtakarítások alatt nem kell nagy összeget érteni. Akár már a pár tízezres nagyságrendű félretett pénzecske egy esetleges elbocsátás vagy váratlan baleset bekövetkezése esetén majdnem életmentő is lehet.  Elolvasom